“Nem tévedett az érzéseiben a művész: test és a sisak nem idegenek egymástól, együttes szereplésük az évezredes vizuál-történelemben éppúgy feltalálható, mint a jelen film és színház művészeteiben. De igen érdekes, hogy ma már nem kizárólag és tiszta az a jelképi értelem, ami a sisak-szerkezet és a mezítelen test együtteséből sugárzik. Valószerűbb, kevésbé képletes, ezért sokkalta érzékibb a kép.
A ritkán magában való érzéki – festői megjelenítés és a hozzá tapadó, könnyebben fogalmi természetűvé tehető időszerű jelentés tömörítése mutatkozik tehát Erdei Adrienn legfőbb feladatának. Miközben persze látjuk, hogy milyen
odaadó küzdelmet (kutatómunkát) folytat anyagainak, felületeinek kívánatos hangolásáért, például a számára kívánatosnak tetsző acélszürke, kékes-ezüstös árnyalatokban megfogalmazott ellenpontért, ami a narancs és rózsaszín-barna testszínek világító-hővel
telített plasztikáját koronázza. A kutatómunkát indokoló kérdések között felfedezzük tehát az arcmással összefüggő dilemmát (portrészerűség/arctalanság), vagy egyáltalán, az organikus
test/ mechanikus tárgyszerűség (bábszerű demonstráció) kettősséget, a valóságos – realisztikus és fikcionáltan – realisztikus rész-egész viszony labilitását, ami így egymás mellett és együttesen tényleg egy újszerű festői nyelv benyomását eredményezik. “
Aknai Tamás
Kiállítás kritika 2016. — […] ott senkit sem lát […]
